anime
Kép
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Naruto
 
Air
 
Ranma 1/2
 
Wolf's Rain
 
An Cafe
An Cafe : Biográfia

Biográfia

  2010.01.31. 16:17



2003 májusában Miku (ének), Bou (gitár) és kanon (basszusgitár) alapították az együttest. Miku ezelőtti bandája a Revirii 2 hónappal ezelőtt oszlott fel, és bár az An Cafe-nak ekkor még nem volt dobosa, felléptek az „Indie-Events”-en és ezáltal egy kicsit híresebbek lettek. Mindjárt a megalapítás után az együttes megcsinálta első demo-ját, az „OPU-NGU”-t, amit június 17.-én egy előadás keretében ingyen osztogattak. Július 2.-án az An Cafe kiadta második demo-ját, az „Uzumaki-senshoktai/Hatsu koi”-t. Augusztusban csatlakozott hozzájuk Teruki (volt Feathless-blue tag).

 

A 2003-as év után az An Cafe-nak sok sikere lett. A 2004 január 23.-án volt egy fellépésük a Sinkuro-val. Három hónappal később április 5.-én kiadták első maxi lemezüket, a „Candy Holic”-ot. Az első olyan koncert, amin csak egyedül léptek fel, májusban a Takanadobaba Area-ban volt. Telt házas koncertet adtak elő és a szóló lemezüket, a „Hatsukoi”-t ingyen osztogatták.

 

A következő 2 év során az együttes kiadta az első DVD-jét.

 

2007 áprilisában nagy sokk érte a rajongókat. Bou, a gitáros elhagyta az együttest. Április 30.-án volt az utolsó élő koncertje, azt hangsúlyozta, hogy soha nem veszekedett a csapat tagjaival és reméli hogy nem okozott csalódást sem a csapattársainak, sem a rajongóinak. Az ő helyébe lépett takuya (gitár) és Yu-ki (szintetizátor).

 

Az An Cafe 2007 június 23.-án lépett először Európában a színpadra (Köln-ben a J-Shock-on). Ezenkívül aláírtak egy szerződést az európai Gan-Shin-el, így hazánkban kiadták a „Magnya Carta” című albumot. Japánban eközben szorgalmasan dolgoztak a további szólókon.

 

A 2008-as évben elkezdődött az egyik szóló lemez kiadása, a „Goku-Tama ROCK CAFE”. Március közepén megtartották első európai turnéjukat, a „Live Cafe Tour '08 NYAPPY go around the world”-öt. Csak egy hónappal később élvezhették az új albumot a Caffeko-k (An Cafe rajongók neve) Japánban.

 

Csak egy pár héttel később kiadták a „NYAPPY GO AROUND FEVER” című DVD-t.

 

Október 29.-én kiadták a „Koakuma USAGI no koiubumi to machine gun e.p.” című mini albumot, amivel november 15.-én a színpadon álltak a „LIVE CAFE TOR '08-'09 NYAPPY GO AROUND LOVE & GUN” nevű turnén. A turné 2009. január 5.-én a Tokyo JCB csarnokban ért véget. Márciusban megint Európában jártak.

 

 
LM.C-Oh my Juliet
Get this widget | Track details | eSnips Social DNA
 
Hányan voltak itt?
Indulás: 2007-01-02
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Mennyi az idő?
 
Linkek
 
A
 
L
 
T
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.